Guller Zoltán hozzátette, hogy az idei vendégéjszaka számra vonatkozó becslésüket a turizmusból eddig kinyert adatokra alapozzák.

Felidézte, 2019 nyarán indult el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, amely pontos adatokat biztosít egyebek mellett a turisztikai fejlesztésekre, marketing aktivitásra vonatkozó döntésekhez.

Kiemelte, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz beérkező adatok például a szálláshelyekre érkező turisták nemét, életkorát és költéseiket mutatják meg, valamint, hogy mennyi a szálláshely szolgáltatás díja.

Az ország valamennyi szálláshelyéről kapnak információkat, amelyek alapján azt is meg tudják mondani, hogy például a labdarúgó Európa-bajnokságra Magyarországra érkező hollandok, németek vagy csehek hol laktak és szálláshelyükön mennyit költöttek. Végre nem egy kérdés, hogy egy futball meccs megrendezése hasznos-e vagy sem a gazdaságnak, hiszen részletes adatok állnak rendelkezésre egyebek mellett a vendégek számáról, költéséről, szállásáról - mondta az MTÜ vezérigazgatója.

Guller Zoltán jelezte, a belföldi vendégforgalomról is pontos adatokkal rendelkeznek a központ működésének köszönhetően.