Megjegyezték, hogy a hatósági korlátozás feloldása után a szállodákban még hónapokig nem éri el a foglaltsági szint a szezonra jellemző értéket, a külföldi vendégkör nagyon lassú felépülése mellett a szektor éves szinten a foglaltság 40-45 százalékos visszaesésével számolhat.
 
Júniusban a vidéki szállodák 20-50 százalékos foglaltsága várható, 50-60 százalék fölötti mutatót júliusban és augusztusban is elsősorban a Balaton-parti, más tóparti, termál régiókban, illetve nagyobb vidéki városokban található szállodák érnek el.
 
Budapesten az elmúlt évtizedben 85 százalék felett volt a külföldiek aránya, ezért a fővárosi kereskedelmi szálláshelyek töredéke van nyitva, a nemzetközi légiközlekedés helyreállásával érhető csak el a korábbi foglaltsági szint. Az STR globális szállodaipari adatszolgáltató előrejelzése a 2020-as év egészére a budapesti szálláshelyeken a kereslet több mint 40 százalékos, míg a foglaltság csaknem 45 százalékos visszaesésével számol. Az átlagár mértéke eközben mintegy 20 százalékkal csökkenhet majd. Ezzel egyidejűleg a szállodaépítési és -átadási "láz" is lassul a fővárosban: a korábbi évi 4-5 százalékos szobakínálati növekedést 2-3 százalékos, majd 2022-től, a folyó projektek kifutásával és újak késleltetett megvalósulásával ennél is alacsonyabb növekedési ráta követheti a BDO szerint.