Magyarországon évente 8 ezer mellrákos megbetegedést diagnosztizálnak, rosszindulatú emlődaganat következtében pedig évente 2 ezer nő hal meg - hangzott el a műsorban annak kapcsán, hogy október elsején volt a mellérák elleni küzdelem világnapja.
    
„A daganat genetikai betegség, génhibák okozzák, de ezeknek csak 10 százaléka örökletes, a többségét ezeknek a génhibákban életünk során szerezzük” – mondta a műsorban Peták István rákkutató. Magyarázata szerint az egyik legismertebb, leggyakoribb génhiba, ami összeköthető az emlőrák és a petefészekrák kialakulásával az a BRCA1 és BRCA2 génekkel hozható kapcsolatba. Az átlagos populáció 1-2 százalékát érinti ez a génhiba. Ha valakinek az egyenes ági leszármazottai között fordult elő ilyen betegség, fontos, hogy genetikai tanácsadóhoz forduljon – tette hozzá.
    
Mint mondta, továbbra is a daganatos megbetegedések állnak „közénk és a hosszú élet közé”, ma Magyarországon minden negyedik embernek lesz daganatos betegsége. Az ilyen megbetegedések száma ugyanakkor nem nő. Azért lehet mégis vezető halálok, mert jelentősen csökkent a szív és érrendszeri megbetegedések okozta halálozások száma - magyarázta.
    
A rákkutató elmondta, az új daganatellenes készítmények fele célzott gyógyszer, a másik fele immunterápia.
    
Pont olyan immunterápia, amit az orvosi Nobel-díjjal elismert két kutató munkái alapján fejlesztettek ki. Így több olyan célzott gyógyszer áll rendelkezésre, amelyekkel személyre szabott kezelést tudunk biztosítani - mondta Peták István.
    
Magyarázata szerint a két tudós azért kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat, mert felfedezték azt, hogy az emberi daganatok egy részében az immunrendszer észreveszi az idegen, daganatos sejteket és megpróbálja megtámadni azokat. Ez ellen a daganatsejtek egy fehérje termelésével védekeznek, ez a programozott sejthalált okozó fehérje, ami kiváltja az őt támadó immunsejtek halálát. Amennyiben ez ellen a fehérje ellen adunk egy célzott gyógyszert, akkor visszakapcsoljuk az immunrendszer támadását, és saját immunrendszerünk fogja legyőzni a rákot – fejtette ki a rákkutató.