Kásler Miklós elmondta, a készülékekből 18 jutott az Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe (GOKI) 130 millió forint értékben. A miniszter az intézetben tartott sajtótájékoztatón kitért arra, hogy elkezdődött az új egészségkultúra kialakítása, aminek alapja az öt nemzeti program, és a megvalósítást segítő az országos intézetek.

Az országos intézetek magas szakmai hátteret és felkészültséget biztosítanak, és ebbe a körbe tartozik a GOKI is, amely a „múlt év turbulens viszonyai után” határozottan megerősödött, és betölti egy országos intézettől elvárhatókat a diagnosztikától a rehabilitációig – mondta Kásler Miklós.

Fókuszban az eredmények

Hozzátette, a számok is a szakmai munkát igazolják, hiszen a nyitott szívműtétek száma 15 százalékkal, a minimál invazív műtétek száma 3,5-szörösére nőtt, és ezen beavatkozások aránya az összes nyitott szívműtétet tekintve 28 százalék lett, míg a reoperációk aránya 2,7-szer lett kevesebb. Ezek az eredmények már megegyeznek a nagy külföldi centrumok eredményeivel.

Kásler Miklós beszélt arról is, hasonlóan az onkológiai ellátásban kiépült struktúrához, körvonalazódik egy hasonló hálózat a kardiológiai ellátásban is nyolc regionális centrummal. Andréka Péter, a GOKI főigazgatója azt mondta: büszke, hogy ezt az intézetet vezetheti, de kiemelte, az ellátás mindig egy felkészült csapat érdeme.

Felértékelődött a megelőzés

Mint mondta, az eddig ellátási területek mellett megjelent a megelőzés, és a GOKI orvosai hátrányos helyzetű településeken végeznek lakossági szűréseket. Augusztusban 827 embert vizsgáltak meg, és 270-nél találtak valamilyen kardiológiai elváltozást – tette hozzá.

A főigazgató kiemelte, azonban egy országos intézet nem dolgozhat a 21. században 21. századi orvosi eszközök nélkül, így az amortizálódó gépeket magas színvonalú eszközökkel kell pótolni.

A GOKI az Állami Egészségügyi Ellátó Központnál pályázott altató- és lélegeztetőgép-beszerzésre. Az intézethez így hét altatógép és 11 lélegeztetőgép került.