A beérkezett pályázatok közel 28 ezer szoba felújítására igényelnek támogatást 27 milliárd forint értékben.
 
Horváth Péter elmondta, hogy a vidéki térségben legfeljebb 8 szobával működő magánszálláshelyek felújítására szobánként maximum 1 millió forint nyerhető el a csütörtökön elindult pályázati konstrukcióban.
 
A programnak köszönhetően a magán- és egyéb szálláshelyek üzemeltetői eddig soha nem látott lehetőséget kapnak a fejlesztésre - fűzte hozzá a vezérigazgató. Mint mondta, a támogatásokat az előzetes tervek szerint még a nyáron szeretnék folyósítani.
 
Hozzátette, azt remélik, hogy a felújításokkal csökken a magánszálláshelyek szezonalitása, megnő a működési idejük.
 
Horváth Péter kiemelte, hogy a pályázatok beadásának elősegítésére Kisfaludy Pontokat hoznak létre országszerte 20 nagyváros Tourinform irodájában és egyéb információs pontokon.