Az ünnepségen a miniszterelnök beszédében kiemelte: "Önök nem csak egy eddig példátlan sikert arattak Magyarországnak, de jó hírünket is vitték a nagyvilágba. Hiszen egy sportoló az olimpián, mindig az általa képviselt ország nagykövete is. Önök pedig kiválóan látták el azt a feladatot" - tette hozzá.
    
Mint mondta, a korcsolyasport világraszóló sikere azért született meg, mert hittek benne és keményen meg is dolgoztak érte, mindenki hozzátette a maga részét, a rutinját, a szakmai tudását és a kockázatvállalását.
    
Orbán Viktor kitért rá: az elmúlt időben a magyarok a sportban, a művészetekben és a tudományban is sikereket értek el, és érdemes továbbmenni ezen az úton a világ élvonala felé.
    
A kormányfő arról is beszélt, hogy a magyar olimpikonok "óriásokkal versenyeztek", az erőforrások nem is említhetők velük egy napon, hiszen míg például Kína 2000 fedett jégpályát épít, Kanadában pedig 7000 van, Magyarországon 150 igazolt korcsolyázó van, és 22 fedett jégpálya. A kormány azt szeretné, hogy minden megyei jogú nagyvárosban legyen egy fedett jégpálya, Budapesten pedig egy tucat - magyarázta.
    
Orbán Viktor úgy vélte, jó döntés volt a kiemelten támogatott sportágak közé sorolni a korcsolyasportot. 2010 előtt a szövetség támogatása 70 millió forint volt, ma ennek több mint a tízszerese, és bebizonyosodott, hogy jó helyre ment a támogatás - mutatott rá.
    
Emlékeztetett: döntöttek egy nemzeti korcsolyázó központ megépítéséről, ahol négy jégkorongpálya, gyorskorcsolyapálya, valamint korcsolya akadémia lesz.
    
Mint mondta, a téli olimpia mérlege 15 olimpiai pont és egy "végetlenül szimpatikus csapat".

Kitüntették a téli olimpia magyar hőseit
 



    
A miniszterelnök szerint az olimpikonok "mertek nagy tervet kovácsolni", azt álmodni, hogy akár a magyarok is lehetnek korcsolyanemzet, és elérték a kitűzött célt. A sportszerető nép biztos alapot teremtett a felkészüléshez, és nem véletlenül fogalmaznak úgy a magyarok, hogy "mi győztünk, mi nyertünk olimpiai aranyat".
    
A Magyar Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést kapta Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea és Kónya Zsófia negyedik helyet elért rövidpályás gyorskorcsolyázó. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztét (polgári tagozat) vehette át Bánhidi Ákos válogatott keretedző, a Magyar Rövidpályás Gyorskorcsolya olimpiai keret csapatmenedzsere és Zhang Jing, a Magyar Rövidpályás Gyorskorcsolya olimpiai keret vezetőedzője.
    
Ugyancsak a Magyar Érdemrend Tisztikereszt (polgári tagozat) kitüntetést kapta Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, valamint Liu Shaolin Sándor rövidpályás gyorskorcsolyázó a "sporttörténelmi jelentőségű olimpiai bajnoki címe és további kiváló eredményei elismeréseként".