A kamara körképe szerint a legjelentősebb termőkörzet Bács-Kiskun megyében található, az időjárási anomáliák miatt pedig egyre többen térnek át a biztonságot jelentő fóliasátras termelésre.
 
Magyarországon a vetőmag-eladási és a termésbecslési adatok alapján sárgadinnyét mintegy 525 hektáron termesztenek idén, a termőterület csaknem 5 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A szakemberek 2020-ra 16-18 ezer tonna körüli termésmennyiséggel számolnak, de ezt az időjárás még jelentősen befolyásolhatja. A hazai sárgadinnye-szezon várhatóan szeptember végéig eltart majd - közölte a NAK.
 
A sárgadinnye termőterületek nagyjából harmada van Bács-Kiskun megyében, további harmada pedig Békés és Csongrád-Csanád megyében. Jelentős területek vannak még Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, a többi területen szórványosan, jellemzően a görögdinnye-termelés mellett foglalkoznak sárgadinnyével.
 
A magyar sárgadinnye-termelés csaknem 95 százaléka a belföldi piacra kerül, a sárgadinnye exportja a gyümölcs sajátosságai miatt egyelőre csak nagyon kis mennyiségben indult meg.
 
Az áruházláncok logisztikája és a fogyasztói igények változása miatt a vásárlók egyre inkább a kisebb méretű, 1,5-2 kilós gyümölcsöket keresik, ehhez igazodott már a termelés is.
 
A magyar dinnyeszezon idén is a sárgadinnyével indul, előzetes becslés szerint a görögdinnye július 10-e körül kerül a piacra.