Orvosprofesszorok véleménye is az, hogy a fertőzés nagy arányú megnövekedése nem kerülhető el, de a lassítása lehetséges – közölte a kormányfő, hozzátéve: azért kell lassítani a folyamatokat, hogy az egészségügyi ellátórendszer képes legyen befogadni a súlyos eseteket.

Ismertette: a friss adatok szerint 85 beteg van az országban, közülük 6 súlyos, egy ember meghalt, heten meggyógyultak.

A legtöbb intenzív ellátásra szoruló beteg idős

Orbán Viktor azt várja, hogy a jövő héten a betegellátással foglalkozó orvosi munkacsoport képes lesz egyértelműen megmondani, a különböző társadalmi csoportok fertőzés esetén körülbelül mire számíthatnak, így pedig kisebb lehet az emberek félelme.

Az azonban már most elmondható, hogy a legtöbb intenzív ellátásra szoruló beteg az idősek közül kerül majd ki – hívta fel a figyelmet, de megjegyezte, az immunhiányos gyermekeket is súlyosan érintheti a vírus.

A gyermekekkel kapcsolatban egyébként jelezte, azok a szülők, akik nem tudnak otthon maradni a gyermekükkel, beadhatják őket az iskolába. Ugyanez igaz az ügyeletre kijelölt óvodákra.

Közölte továbbá: jól döntött a kormány, amikor megfogadta járványügyi szakemberek tanácsát, és az intézkedéseket már a járvány korai szakaszában bevezette, így „a terjedés lassú”. Abban azonban egyetértenek a matematikai modellekkel foglalkozók, hogy

lassítani ugyan tudják a vírus terjedését, de a végén a megbetegedések száma nagyjából ki fog egyenlítődni

egész Európában.

Drámai helyzet, mint Olaszországban, abból állhat elő, ha gyorsan fut fel a megbetegedések száma, és összeomlik az egészségügyi ellátórendszer. Ez ellen az eszköz- és humánerőforrás-kapacitás megnövelésével, valamint a beérkező, intenzív ellátásra szorulók számának lassításával lehet védekezni; „mind a két dolgot egyszerre tesszük” – fejtette ki Orbán Viktor.

Mindenből van elég a vírus elleni védekezéshez

Megjegyezte: megnövelték az egészségügyben dolgozók számát, ám fel kell készülni arra, hogy köztük is lesznek megbetegedettek, de meg van tervezve, hogy a helyükre ekkor kik lépnek be.

Arról is beszélt, nem igaz, hogy nincs elegendő eszköz, mindenből van elegendő a mostani fertőzési szinthez, de mivel nagyobbra készülnek, ezért többet kell vásárolni az eszközökből, mint amennyi az adott pillanatban szükséges. A tömeges járványra vonatkozóan van felhasználási sorrend is: először az egészségügyben dolgozóknak adnak majd maszkokat és eszközöket, majd a közbiztonságiaknak, azután pedig a közigazgatásban lévőknek – közölte.

Milliószám vannak maszkok Magyarországon, gyártanak is ilyeneket – például a börtönökben –, nyersanyagot is szereznek be, és a különböző típusú maszkok mindegyikéből vásárolnak – közölte. „Nem kéregetünk (…), hanem magunkról gondoskodunk”, az összes kapcsolatrendszert beindították, „Pekingtől Sanghajig a repülőtereken ott vannak az embereink” – jelentette ki, hozzáfűzve: a védekezéshez szükséges pénz rendelkezésre áll.

Épül is járványkórház

Megjegyezte, egy virológus-munkacsoport dolgozik egy gyógyszermódosításon, hátha így gyorsabban megtalálható a megfelelő gyógyszer legalább a koronavírus-tünetek enyhítésére.

„A kollektív védekezést megszerveztük. (…) Ma egy védekezésre berendezett állapotban lévő közösség a magyarok közössége” – fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve: „van egy rendes katonai tervünk a védekezésre, felállt az ország a védekezés logikája szerint”.

Akik külföldön kerültek bajba, azokról a külügyminisztérium gondoskodik, a határokat lezárták – csak humanitárius folyosók működnek –, elegendő számú katona és rendőr van, a tiszti növendékeket is mozgósították, a létfontosságú vállalatokhoz kirendelték a katonai törzseket, az orvosok beosztását elvégezték, a járványügyi kórházakat kijelölték, és épül is járványkórház – sorolta.

Az idősek maradjanak otthon

Orbán Viktor az idősekhez szólva hangsúlyozta: „nem arról van szó, hogy ők tehertétel vagy veszélyforrás lennének, hanem arról, hogy ha a járvány tömegessé válik, akkor a legnagyobb bajba ők kerülnek majd, és mi aggódunk értük”.

Az nem lenne helyes, ha kötelező rendszabályokat hoznának az idősekre, ezt szeretné elkerülni, kérni viszont szabad: „arra kérem az idős embereket (…), maradjanak otthon”. Az önkormányzatok kötelesek ellátni az otthon maradó időseket – mondta.

 A cél az is, hogy minél kevesebben essenek ki a munkából

Most a cél az, hogy minél kevesebben essenek ki a munkából, aki pedig valamilyen okból nem tud dolgozni, az mihamarabb újra munkába állhasson, mert „ha munka van, minden van” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Kiemelte: nagyon fontos, hogy az ország dolgozzon, ez persze nem lehetséges minden körülmények között, de segítenek annak, aki elveszíti munkáját.

Hozzátette: a vállalkozókat is próbálják támogatni, hogy ne kelljen elbocsátani embereket.

Az emberek attól félnek – folytatta Orbán Viktor –, hogy elveszítik a munkahelyüket, közben ketyegnek a hitelek, elviszik a fedezetet, majd pénzügyileg tönkremennek.

Ezért első intézkedésként az év végéig felfüggesztették a felvett hitelek tőke- és kamattörlesztését. Vagyis nem kell attól tartani, hogy ha valaki most nem tud fizetni, akkor „lenullázódik az, amit az elmúlt tíz évben felépített” – hangsúlyozta.

Kiemelte, óriási összegről van szó, hiszen az országban egy évben a bankoknak fizetett összes törlesztés mintegy 3600 milliárd forint.

Arra a kérdésre, hogy a bankok partnerek-e, a miniszterelnök azt felelte: „ezt nem kérdeztem meg, de a reakciókból úgy látom, igen”.

Emellett az „érzékeny” ágazatokban, a taxisoktól a vendéglátósokon át a szállodásokig járulékfizetési könnyítéseket rendeltek el – közölte Orbán Viktor, hozzátéve, további lépésekre is lesz szükség.