Dobó Dénes jelezte: az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság a vádlottat hat rendbeli csalás bűntette, egy rendbeli csalás vétsége, zaklatás vétsége, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt, halmazati büntetésül 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá csaknem 1,8 millió forint értékben vagyonelkobzást rendelt el. A bíróság a lefoglalt lőfegyvert és lőszereket elkobozta.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi magas beosztású titkos ügynök látszatát keltve, különböző valótlan okra hivatkozással nagyobb pénzösszegeket csalt ki a sértettektől úgy, hogy 2014-től 2017 őszéig fia ismeretségi körét felhasználva tehetősebb emberek közelébe férkőzött.

Ennek során a férfi minden esetben magas rangú titkos ügynöknek, volt olyan, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Őrség (FRONTEX) vezetőjének adta ki magát, és rendszeresen hivatkozott széles körű kapcsolatrendszerére.

A férfi a legtöbbször azt állította, hogy az édesapja és édesanyja külföldi gyógykezelésére, műtétre kell a pénz, majd édesapja halálát követően a temetési költségekre kért pénzt. Az egyik sértett esetében a bizalmi viszonyt úgy is erősítette a vádlott, hogy a gyanútlan férfit magával vitte egy "általa irányított fedett akcióba", így meggyőződhetett az állítása valódiságáról.

A bizalmi viszony folytán a sértettek fizettek a vádlottnak, egyesek több alkalommal is nagyobb összegű kölcsönt nyújtottak a férfinak. A vádlott hat sértettnek összesen több mint 26 millió forint kárt okozott, amely nem térült meg, szándékában sem állt a pénzek visszafizetése.

A vádlott 2017-ben a fiától is kért kölcsön különböző pénzösszegeket, amit egy idő után a fiú már nem teljesített. Ezért 2017 augusztusa és novembere között a vádlott saját fiát mobiltelefonon rendszeresen zaklatta, csaknem százhetvenszer hívta fel azért, hogy pénzt adjon neki. A férfi az apja ellen zaklatás vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő.

A férfi 2017. november 21-ei elfogását követően a rendőrök a házkutatás során a vádlott által bérelt lakásban, egy beépített szekrény tetején lévő nyílásban, engedély nélkül tartott lőfegyvert és 16 darab lőszert találtak.

Sal Ildikó bíró az ítélet indokolásában enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott büntetett előéletű, valamint a csalás "részben folytatólagos elkövetését".

A bíróság döntése nem jogerős, az ügyész az ítéletet tudomásul vette, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik - közölte a szóvivő.