A magyar iskolások határon túli területekre tervezett osztálykirándulásait támogató programban idén az utazó diákok száma meghaladja a 101 ezret. Az igényelt támogatás összege meghaladta a programban rendelkezésre álló keretösszeget, ezért a kormány 590 millió forint plusz forrást biztosított - ismertette az államtitkár.
 
Potápi Árpád János elmondta azt is, hogy 2010 óta több mint 300 ezer diák látogatott el a program kereteiben határon túli magyar területekre, a kirándulásokról, tapasztalatokról a Nemzetpolitikai Kutatóintézet idén felmérést is végez majd.
 
Az adatok szerint 2017-ben 1500, tavaly pedig 1700 pályázat érkezett be.
 
Erdélyi Rudolf Zalán, a program lebonyolítását végző Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója azt mondta, 20 százalékkal nőtt a beérkezett pályázatok száma az előző évihez képest, ennek fő oka, hogy év közben tájékoztató körutat tartottak az országban.
 
Felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet egyszerűsítette a pályázati kiírást, illetve az elszámolási rendszert. A pályázatok eredményéről csütörtökön értesítik a résztvevőket, a nyertesek szeptember 6-áig megkapják a benyújtandó dokumentumok listáját, a támogatást a benyújtás utáni két héten belül folyósítják.
 
A programot 2010-ben indították el azzal a céllal, hogy minden magyarországi diák legalább egyszer ellátogathasson határon túli magyar területre és ott kapcsolatokat építsen és ezzel javítsák az anyaországi és határon túli magyarok közötti kapcsolatokat.