Csepreghy Nándor közölte: a kormány tavaly március 31-ig teljesítette azt a vállalását, hogy a 2014-2020-as ciklus összes fejlesztési forrását meghirdeti, mintegy 9500 milliárd forint értékű pályázat kiírással.

Körülbelül 11-12 ezer milliárd forint értékű pályázati igény érkezett be – tette hozzá. Megjegyezte, a kormány tavaly 2488 milliárd forintot fizetett ki a nyertes pályázóknak.

Az államtitkár kiemelte, az állam és a vállalkozók együttműködése fontos ahhoz, hogy a gazdasági növekedés a tavalyi évhez hasonló legyen. Ezért idén olyan kisebb intézményrendszeri változásokra várhatók, amelyek a vállalkozásokat a projektek megvalósításában segítik – mondta.