A június 6. és 15. között megrendezendő POSZT versenyprogramját Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból.
    
A válogatásban Gulyás Gábornak Mispál Attila Balázs Béla-díjas rendező, Zalán Tibornak pedig Csikós Attila író, publicista, dramaturg volt segítségére - olvasható a szervezők MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
    
A POSZT versenyprogramjában a budapesti Katona József Színház két előadása is helyet kapott: Fejes Endre és Tasnádi István Rozsdatemető 2.0 című darabja (rendező: Máté Gábor), valamint Garai Judit Jeanne d'Arc című műve (Hegymegi Máté).
    
A Nemzeti Színház is két produkcióval szerepel a fesztiválon: Georg Büchner Woyzeck című művével (ifj. Vidnyánszky Attila) és a Gyulai Várszínházzal közös produkcióval, Székely János Caligula helytartója című drámájával (Szász János). 
    
Helyet kapott a programban az Örkény Színház előadásában Szvetlana Alekszijevics Secondhand című műve (Bagossy László, Kovács D. Dániel és mások) és a Radnóti Színház társulatától Székely Csaba 10 című darabja (Sebestyén Aba).
    
A Vígszínház Charlie Chaplin A diktátor című művével (Eszenyi Enikő) képviselteti magát a fesztiválon. A József Attila Színház Nagy András Karenina, Anna című produkciójával (Telihay Péter), míg a Pesti Magyar Színház Eugene Ionesco A székek című darabjával (Szabó K. István) érkezik a POSZT-ra.
    
A versenybe jutott 14 előadás között van a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója, Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi című színműve (Jaroszlav Fedorisin) és a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában Tasnádi István Kartonpapa című darabja (Hargitai Iván).
    
A debreceni Csokonai Színház Fjodor Dosztojevszkij Idióta című művét (Sardar Tagirovsky) játssza a fesztiválon.
    
A Szabadkai Népszínház előadásában Henry Farrell Mi történt Baby Jane-nel? című művét (Galambos Péter), a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház versenyprodukciójaként pedig Radu Afrim Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című, Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámája alapján készült darabját (Radu Afrim) láthatja a közönség.
    
Az előadások időpontjával és a jegyértékesítés indulásával kapcsolatos információkat a szervezők a www.poszt.hu oldalon és a fesztivál Facebook-oldalán teszik közzé.