Hámori Tamás, a Manager Open alapító versenyigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 14. alkalommal sorra kerülő társasági és üzleti versenysorozat idén kilenc vidéki, valamint egy fővárosi viadalból áll, az országos döntőt pedig szeptember 29-én, a hagyományoknak megfelelően a Park Teniszklubban rendezik meg. 
    
Hozzátette: új helyszínként idén Vác csatlakozott az eseménysorozathoz, amelynek még Tordas, Siófok, Salgótarján, Székesfehérvár, Debrecen és Kecskemét lesznek a vidéki állomásai.
    
A bajnokság lebonyolításának idei újdonsága, hogy külön versenyeznek majd az országos bajnokságokon rendszeresen induló vállalkozók és üzletemberek, valamint az amatőrök, így az utóbbi kategóriában a korábbinál nagyobb számú résztvevőre számítanak a szervezők. Az előzetes nevezések alapján az indulók száma összességében megközelíti a félezret.
    
A győri mezőnyben a legismertebb név az olimpiai bajnok Borkai Zsolté, a város polgármesteréé, aki amellett, hogy az esemény fővédnöke, 2014 óta minden évben rendszeresen ütőt is ragad a tornán.